Soma

soma_2013.jpg

Név: Somogyi Balázs - klubvezető

Mit tanul(t): Okl. Vegyészmérnökként végeztem itt a Pannon Egyetemen

Mászómúlt: 1997-ben kezdtem el a mászást az akkori középiskolám műfalán és 98’-ban a VEFK-ben, viszont utána a szabadban lévő sziklák és a magashegyi túrázás kezdett el érdekelni. Később belekóstoltam a többi mászóstílusba is. 2003-ban letettem az alapfokú sziklamászó vizsgát a MAHOE-nál és azóta még egy párat. 2003 és 2005 között én voltam a VEFK vezetőedzője és így 2003 óta vagyok edző ebben a klubban. Szinte a semmiből kezdtük el újra indítani a VEFK életet és azóta is folyamatosan támogatom amivel és ahogy csak tudom.

Kedvenc mászóstílus: Klasszikus Alpesi mászás, Nagyfalmászás, Jégmászás

Kedvenc mászóhely: Az Alpok :) , Magyarországon: Bajót, Szentbékkálla

Legkedvesebb VEFK-es élmény: Az első Szentbékkállai  mászótúra, amit a Kaksi falánál indítottuk el.

Egyéb infó magamról: másik érdeklődési köröm az autók, illetve régebben vízitúrákat vezettem.

Hasznos tanácsom kezdőknek: Cél legyen a folyamatos fejlesztése mind a mászó- mind a  technikai tudásnak ill. ne feledjétek a nyújtást és bemelegítést sem!

Mottó, idézet: ”Van itt még erő, megérkezett az álomcsapat!”(Singer Janó) illetve,  „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!”(Nietzsche)

soma_3.jpg

soma_1.jpg

2013.03.17. 20:59

VEFK Facebook csoport

VESC falmászó szakosztály

A Veszprémi Egyetemi Falmászó Klub a VESC falmászó szakosztálya. https://vesc.hu/falmaszas/ Fal- és sziklamászás a Pannon Egyetemen. Csatlakozz hozzánk az edzéseken, vagy a Facebook oldalon. Esetleg írj nekünk levelet. Email: vefk1992(kukac)gmail.com

Képgaléria

Címkék

2006 (10) 2007 (14) 2008 (7) 2009 (18) 2010 (9) 2011 (7) 2012 (11) 2013 (2) 2014 (1) Előadás (6) Rekeszmászás (3) Universitas Falmászó Kupa (8) Verseny (30) Címkefelhő
süti beállítások módosítása